Személyiség tesztek

Kiválasztás

A személyiségtesztek használatának célja, hogy a toborzás során a szimpátiatorzítások lehetőségét kizárjuk. Szimpátiatorzításnak azt tekintjük, amikor egy jelölt hatékonyan képes egy interjú során a pozitív személyes tulajdonságait előtérbe helyezni, miközben a negatív tulajdonságai elrejti. Ilyenkor nem derül ki egyértelműen, hogy a jelölt nem látható gyengeségei esetlegesen alkalmatlanná teszik-e őt az adott pozíció sikeres betöltésére. A tesztek képesek az erősségek feltárása mellett a gyengeségeket is világosan felszínre hozni, és azt is megmutatják, ez alapján, hogy a pályázó javasolt-e a vizsgált munkakörre.

A tesztek rejtett pszichológiai anomáliák beépítésével, és nagyszámú validatív összehasonlítással mérik a torzításokat is, így ha a teszt értékelhetetlen megállapítást tesz a jelölt vonatkozásában, akkor tudható, hogy hogy a kitöltő manipulálta a tesztet. Ez is fontos információ lehet egy személy alkalmasságának a megítélésénél.

Fejlesztés támogatása

Személyiségtesztek kitöltésével tágíthatjuk önmagunk megismerésének eszköztárát.

Pontosságuk és megbízhatóságuk miatt széles körben alkalmazzák a dolgozók, ill. vezetők coachinggal, illetve tréninggel való fejlesztésének támogatására. Előnye, hogy coach, tréner pontosabban látja a fejlesztendő területeket, hatékonyabban fel tud készülni a fejlesztő programok összeállításánál.

Szervezetfejlesztés támogatása

A személyiségteszteket nagy sikerrel alkalmazzák a vállalati folyamatok hibáinak feltárására, motivációs rendszerek kialakítására, átalakítására, munkabiztonság javításának elérése érdekében (pl. bolti lopások, fluktuáció esetén) ill. kitöltésével egy munkahelyi csoport együttműködése, hatékonysága erősíthető.

Ügyfeleink írták

"A tréning számomra nagyon koncentrált, összeszedett volt.
A felvetett kérdésekre sokszor számomra még ismretlen, újszerű válaszokat kaptam.
Nagyon hasznos volt." 

CYEB Energiakereskedő Kft.
Stratégia és Szervezeti Hatékonyság Növelése tréning

"Szeretnék több ilyen tréningen is részt venni!
Személyesen is segítséget kértem és kaptam a trénerektől. Rátermettek, kedvesek és szimpatikusak voltak számomra."

Király Judit
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ Tiszadob
Problémafeldolgozó Tréning nevelőknek és pszichológusoknak

Bővebben

 

Társadalmi szerepvállalás

Az UNICEF abban hisz, hogy minden gyereknek joga van a gyermekkorhoz. A szervezet olyan hosszútávú változásokon dolgozik, amik minden gyereknek biztosítják a túlélést és a fejlődést. Az UNICEF csak és kizárólag önkéntes támogatásokból tartja fenn magát és programjait. A szervezet számára  a rendszeres adományok teremtik meg azt az anyagi biztonságot, amelyek lehetővé teszik a hosszútávú programok elindítását.

Bővebben